Egy szóra!

Harry Potter Sorozatok Zenedoboz kedvcsináló
Imádom az őszt, úgyhogy, nem is volt kérdés, hogy írjak -e, őszi bakancslistát.
Bár, már javában benne vagyunk az októberben, engem még csak most kapott el az őszi feeling, és csak most volt időm leülni, és megírni ezt a bejegyzést.

1. Kidekorálni a szobám
Most, hogy az idő kezd hűvösebbre fordulni, egyre több időt töltök a szobámban, ( ahol persze nagy a kupi, mert arra sincs időm, hogy levegőt vegyek ) és az üres falak, eléggé lehangolóak.
Tervezek képeket festeni, és hozzám közel álló képeket kicsipeszelni egy madzagra, és minden egyes lépésemet rögzíteni, hogy később tudjak csinálni belőle egy bejegyzést.

2. Turistáskodás Budapesten
Imádok elvegyülni a hangos, japán turisták tengerében a fényképezőgépemmel, és a jó meleg sálammal, hogy századjára is megnézhessem a Hősök terét, vagy a Citadellát.
Miután szinte minden látványosságot megnéztem, beülök a legközelebbi kávézóba, hogy a napot megkoronázzam, egy jó nagy adag Pumpkin spice latteval.
Tökéletes délelőtt!

3. Őszi lakk
Ezt a pontot azt hittem, hogy az elsők között húzhatom ki, de vásárlásnál egy picit mellé lőttem, ezzel az Essence, körömlakkal.
Az üvegben sötét lila, de a körmeimen fekete körömlakk, a legnagyobb jóindulattal se mondható őszinek, úgyhogy a pont teljesítése, még várat magára.

4. Kirándulás
Mindegy hogy hová, csak a szabad levegőbe, a szép őszi levelek közé. :)

5. Sütőtök
Ikonikus őszi étel, amit minden évben legalább egyszer, enni kell.
Nem is tudom, hogy most Pumpkin spice lattet csináljak, vagy inkább sütőtökös pitét. Magamat ismerve, mindkettőt egyszerre fogom elkészíteni. :)



6. Családi este
A sok tanulás közben, képtelenség leülnöm játszani egy kör Activityt, vagy Unot, de amikor nincs annyi dolgom, akkor mindenképp beszállok én is, és leverek mindenkit. :)

7. Házimozi
Olyan jó leülni a laptop elé, egy bögre meleg, fahéjas-almás teával, na meg az elmaradhatatlan popcornal, míg a szél, zörgeti az esőcseppekel fedett ablakot...
Én az ilyen estékre, a Harry Pottert ajánlom, a hangulata teljesen őszi, a története pedig zseniális.

8. Őszi pinterest receptek
A pinteresten bármit megtalálok, és ez alól  a finom receptek se kivételek.
Már kutatok a legjobbak után.

9. Őszi dalok
  Spotifyon, rengetek őszi playlist van, ahol jobbnál jobb őszi témájú, vagy hangulatú, dalokat hallhattok, és én is tervezek a közel jövőben egy ilyen posztot.

10. Kockás ing
Kötelező őszi alapdarab, amit nem lehet soha megunni. Bármihez tökéletesen passzol, és a megjelenésedet is baromira feldobja.

11. Falevél gyűjtés
Imádok faleveleket gyűjtögetni, főleg a kishúgommal. Annyira aranyos, miközben falevél kupacba ugrik, és kihúz egy random levelet a kupac mélyéből. :)
12. Olvasás az erkélyen
Amikor az eső zörgeti a fák leveleit, akkor  amikor csak tehetem kiülök az erkélyre, egy bögre, meleg itallal, és egy jó könyvel.
Miközben belemerülök a könyv történéseibe, az esőt hallgatom, és a finom italomat iszogatom. Mmmm!
Tökéletes program, hétvégére.

Ti írtatok bakancslistát, vagy inkább sportán találjátok ki, hogy mit szeretnétek csinálni?
Remélem tetszett a bejegyzés, és hogy kedvet kaptatok kimenni a szabadba, vagy  épp bekuckozni egy bögre, meleg teával!
Jó hétvégét!


Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Ezer, meg ezer okunk van arra, hogy szomorúak legyünk, és gyakran a rossz dolgokra fektetünk nagyobb hangsúlyt, és nem látjuk meg a jót.
Pedig, nem kell sokáig keresni, hogy megtaláljuk.
Hogy ezt bizonyítsam, össze írtam 25 dolgot, ami engem örömmel tölt el.



1. Amikor, letudsz ülni a buszon.
2. Amikor, a kedvenc zenéd megy a rádióban.
3. Amikor, anyukád, egy hosszú nap után, a kedvenc ételeddel vár.
4. Amikor, jó jegyet kapsz.
5. Amikor, dögmeleg van, és otthon találsz egy teli fagyis dobozt.
6. Amikor, a barátnőd, boldog.
7. Amikor, a rég áhított dolog, jól le van árazva.
8. Amikor, találsz egy kis pénzt az utcán.
9. Amikor, végre tökéletesre megsütöd a kedvenc ételed, amit eddig csak az anyukád tudott ilyen jóra csinálni.
10. Amikor, a kedvenc énekesednek, kijön az új száma.
11. Amikor, előreengednek a pénztárnál.
12. Amikor, valaki, rád mosolyog.
13. Amikor, látsz egy hullócsillagot.
14. Amikor, valaki örül a sikerednek.
15. Amikor, egy szuper cuki baba, rád mosolyog.
16. Amikor, elsőre megtudod csinálni magadnak, a szuper bonyolult frizurát, amit, Pinteresten láttál.
17. Amikor, egy nehéz nap után, bedőlhetsz az ágyba.
18. Amikor, nézheted a sorozatod.
19. Amikor, kint esik az eső, te pedig bent szürcsölöd a forró teádat, és egy szuper könyvet olvasol.
20. Amikor, valaki megdicséri a ruhád.
21. Amikor, elsőre tökéletesre húzod a tusvonalad.
22. Amikor, a növényed látványosan fejlődik.
23. Amikor, a barátaiddal lehetsz.
24. Amikor, a  telefonod, kivételesen fel van töltve.
25. Amikor, a kedvenced, fellép azon a fesztiválon amin te is ott vagy.

Látod mennyi dolognak örülhetsz?
Remélem, tetszett a bejegyzés, és rájöttél, hogy csomó szuper dolog van az életben, aminek örülhetsz.
Ha pedig így van, nézz körül, és lesd meg a többi irományomat is, vagy kövess be!
Szép napot!
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blogról


Üdvözöllek, kedves idegen!
Ülj csak le, és tedd fel a kérdéseid.
Hogy nem tudod, miket olvashatsz itt?
A válasz egyszerű.
Mindent, és semmit.
Ezzel nem mondtam sokat ugye?
Azt mondod, hagyjam a rizsát?
Hát jó, ha szűkíteni szeretném a kört, akkor magánjellegű bejegyzéseket rólam, és arról, ami épp foglalkoztat, vagy érdekel.
És hogy miért is vágtam bele?
Mert imádok írni, és lehet, hogy nem tudok igéző metaforákat, vagy izgalmas szófordulatokat kiötölni, de élvezem csinálni ezt az egészet, és úgy érzem fejlődök a blogolásnak hála.

Olvasóim

@poppy_brkr

Csacsogó

Írásaim

  • ►  2018 (7)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
    • ►  január (1)
  • ▼  2017 (9)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ▼  október (2)
      • 🍁 Őszi bakancslista 🍁
      • 🎠 Apróságok amitől jobb kedved lesz 🎠
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  március (1)

Created with by BeautyTemplates