Egy szóra!

Harry Potter Sorozatok Zenedoboz kedvcsináló

A Bosszúállók harmadik része nemrég, (3 hónap, nem annyira sok idő) jött ki, és azt kell  mondjam, hogy imádtam. Oké, a lezárásnál, egy kisebb szívrohamot kaptam, majd hevesen gesztikulálva kezdtem el kiakadni, és suttogva ordítottam el a panaszaimat. Szegény barátnőm csak ült ott, és próbált nyugtatgatni, kevés sikerrel. Na igen, így éltem meg a Bosszúállók: Infinity Wart.
Mostanában mániámmá vált, hogy Snitten utána nézek a filmeknek, amiket láttam, így ez most se maradhatott ki. A sok 10 csillagos és Neee, vagy Miért kritika után jöttek az idézetek, amiken nagyon nagyokat nevettem. Innen jött az ötlet, hogy megírjam ezt a bejegyzést, kibővítve az első, és második rész idézeteivel is.
Instant újra akarom nézni a Bosszúállókat csomag.



Bruce Banner / Hulk: Szerintem ne Lokival foglalkozzunk, az a pasi nem százas, tiszta lökött. Láttam az első pillanatban.
Thor: Vigyázz, mit beszélsz! Loki helytelenül cselekszik, de ő is asgardi, ráadásul a testvérem.
Natasha Romanoff / Fekete Özvegy: Két nap alatt 80 embert ölt meg.
Thor: Adoptáltuk.

Steve Rogers / Amerika Kapitány: Valami nem stimmel.
Tony Stark / Vasember: Hogy az őskövület ilyen gyorsan feladta?
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Túl könnyedén kaptuk el. Kizárt, hogy ennyire gyenge.
Tony Stark / Vasember: Maga viszont nagyon edzett a korához képest. Mi a titka, pilátesz?
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Micsoda?
Tony Stark / Vasember: Olyan, mint az aerobik. Lemaradt néhány dologról, amíg jégkirálynőként szundikált.


Nick Fury: Szeretnék rájönni, hogy a jogar segítségével Loki hogyan változtatta a két legjobb emberemet bazári majommá.
Thor: Majommá? Ezt nem értem.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Én igen! Én értettem a hasonlatot.

Natasha Romanoff / Fekete Özvegy: Pont olyan, mint Budapesten.
Clint Barton / Sólyomszem: Nagyon különbözően emlékszünk Budapestre.

Tony Stark / Vasember: Kezdem azt kívánni, hogy belém köss.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Na persze. Nagy ember vagy a páncélodban. Ha leveszed, mi marad belőled?
Tony Stark / Vasember: Zseni, milliárdos, playboy, filantróp.


Űrlord: Hol van Gamora?
Vasember: Kérdezek jobbat! Ki az a Gamora?
Drax: Kérdezek még jobbat! Miért Gamora?

Banner: Ki az a Scott?
Kapitány: A Hangya.
Banner: Van pókunk és hangyánk is?

Mantis: Kik azok a Bosszúállók?
Thor: A Föld legnagyobb hősei.
Manntis: Mint Kevin Bacon?
Thor: Régen jártam ott, lehet már bevették őt is.

Ezek az részletek nálam  instant nevettetőként ( reméljük van ilyen szó) szolgálnak, és egész biztos, hogy meghozzák a kedvemet, a Bosszúallók újra nézéséhez. De csak, és kizárólag, angolul! A Végtelen háborút, kénytelen voltam magyarul nézni, mert a barátnőm utálja a feliratos mozizást, ( "filmet akarok nézni,nem olvasni" ) de, még ennek ellenére is, imádtam. Jézus Steve hangja borzasztó volt...
A lényeg az, hogy az összes Marvel film zseniális, úgyhogy ha meghoztam a kedveteket, menjetek és nézzétek meg a kedvenceteket.

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blogról


Üdvözöllek, kedves idegen!
Ülj csak le, és tedd fel a kérdéseid.
Hogy nem tudod, miket olvashatsz itt?
A válasz egyszerű.
Mindent, és semmit.
Ezzel nem mondtam sokat ugye?
Azt mondod, hagyjam a rizsát?
Hát jó, ha szűkíteni szeretném a kört, akkor magánjellegű bejegyzéseket rólam, és arról, ami épp foglalkoztat, vagy érdekel.
És hogy miért is vágtam bele?
Mert imádok írni, és lehet, hogy nem tudok igéző metaforákat, vagy izgalmas szófordulatokat kiötölni, de élvezem csinálni ezt az egészet, és úgy érzem fejlődök a blogolásnak hála.

Olvasóim

@poppy_brkr

Csacsogó

Írásaim

  • ▼  2018 (7)
    • ▼  július (1)
      • Bosszúállók kedvcsináló // Idézetek
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (9)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  március (1)

Created with by BeautyTemplates